HTML

Minden jó lépés a felismeréssel kezdődik

Friss topikok

A Momentum lehet a Fidesz egérútja

2018.04.05. 22:18 eneh90

Jelentős politikai változás kétféle esemény után szokott bekövetkezni: kiválóan időzített kiszivárogtatás  a hatalmon lévőkről vagy amikor a vidék saját bőrén is érzi a rosszabb létet. A 2022-es választásokra mindkettőnek nagy az esélye. Vajon a Momentum a mostani választás után él-e a kínálkozó lehetőséggel, vagy a meghátrálása után szétmorzsolódik?

A 2022-es válság

A széles társadalmat (értsd: vidéket) akkor éri el a változtatás gondolata, amikor majd észreveszi, hogy egyre drágább a bevásárlás miközben a közmunkás fizetés nem nő. Egy nagyon szép szemléltető példa Zsiday Viktor, befektetési szakértő cikke a 2020-as ingatlanbuborék keletkezéséről. Arról van szó, hogy az ingatlanárak továbbra is magasak maradnak, mert a kormány olyan intézkedéseket hoz, amilyenekkel nem a csökkentést idézi elő, hanem a magas ingatlanárak fenntartását. Nyilván a kormány jelenlegi érdeke ugyanis az utánpótlás, azaz a születési ráta növelése, mert a nyugdíjrendszer már most is kritikus. Hát még ha elmegy az összes fiatal és nem hazafelé adózik. Szóval a sok CSOK növeli a gyerekek számát (kérdés, hogy ezek a gyerekek itthon is maradnak-e majd), de ezzel együtt nő a bankok hitelkitettsége is, ami veszélyes. Ehhez jön még, hogy 2020-ra lejár a legtöbb uniós pályázat, amiből gyakorlatilag Magyarország él. Értsd: az összes kis- és nagyvállalkozás, minden projekt és beruházás az uniós pénzek lehívásával tud megvalósulni.

Eredmény: a lakosság eladósodik a hitelek miatt (nem befektet, hanem hitelt fizet, azaz nincs a bankban pénzáramlás), a vállalati szektor pedig lelassul.

Ahogy Zsiday is fogalmaz a megoldás a bérek növelése lehetne, amikkel Magyarország igencsak bajban van. A magánvállalkozások és az itthon is működő külföldi cégek (Aldi, Lidl) már felismerték, hogy a jó munkaerő külföldre távozását a magas bérigények kielégítésével lehet javítani. (Nagyon jó példa, hogy már a mikrokörnyezetünkben is érezhető mindez: a Zazzi cukrászda és a Pár perc krumpli nevű hely is a szakmunkaerő hiány miatt zárt be. Pedig ezek a kisvállalkozások igencsak kedveltek voltak. A Bors nevű gasztrobár a minap került a hírekbe, hogy 320 ezer forintos fizuval vár heti 3 napos munkára, hogy megmentse magát.) Jelenleg a közmunkások fizetése, ami a vidék nagy részét érinti, nem fenntartható.

A pénzpiac válsága a vidéket is el fogja érni. Drágább lesz az élet, miközben a fizetések nem nőnek. A fidesz pénzügyi tűzoltásai nem lesznek hosszútávúak.

Megbüdösödik a rendszer

A fenntarthatatlan pénzügyi helyzettel párhuzamosan a fideszben is több lesz majd a menekülő, az egérutat kereső. Lesz, akinek az ideológia lesz már kényelmetlen, másoknak az utolsó fillérekért lehajoló milliárdosok egymást marcangolása. Ahogyan kikoptak a régi Fidesz alapítók: Sólyom, Pokorni, Navracsics stb. úgy fognak elfogyni a néma eltűrők. Egyszerűen kitermelődik a változás. Ahogy Simicskát és Spédert is kilökték, úgy hagyják majd az út szélén a médiafigyelt csúcsragadozókat: Mészáros, Rogán, Habony és a többit. A csendbenlévőknek meg ott lesz a Momentum. 

Összesimul a két párt

Fekete-Győr András, a Momentum kabalája a kezdetektől fogva olyan interjúkat adott, amelyekben nagyon óvatosan kerülte a Fidesz ellenességet. A szitkozódásban mindig az ellenzéket választotta. Amikor a Fideszről kérdezték a „jó lenne egy közös foci”, „nem zárkózok el a fidesz tagoktól”-t nyomta. Miután az apját kitették az Országos Betétbiztosítási Alapból még simulékonyabb lett, meglátta a lehetőséget, hogy a belülről bomló rendszer mekkora lehetőség. A kampány végére pedig már nem is volt olyan fontos, hogy a három kritérium meglegyen ahhoz, hogy bárki javára visszalépjen: 1. hiteles jelölt, 2. matematikai esélyes, 3. a többi ellenzéki is visszalép. Fekete-Győr visszalépése napján még két jelölt (V. Naszály és Csárdi) állította biztosan, hogy egyikőjük se lép vissza.)

A simulékonyság pedig nem egyoldalú. Kövér László a múlt heti Magyar Időknek adott, az ellenzékről szóló értekezéséből kihagyta a Momentumot. Ma, 2018. április 05-én pedig megérkezett a hír, hogy a fideszes Gulyás Gergely „vitázott” egyet a Momentum tagjával. Az, hogy a fideszből bárki nyilvánosan szóba álljon egy ellenzékivel már önmagában is megérne még egy négynapos ünnepet, de hogy mindezt baráti hangulatban tette, az már felér egy Békemenettel.

A legnagyobb figyelmet a mostani választás után a Momentum érdemelné meg. Hová vezet a belső megosztottsága? A pesti baloldalról jött Soproni Tamás a belbudai, magát Kálmán Olga előtt konzervatív jobboldalinak való Fekete-Győr András legnagyobb belső ellenfele. Ugyancsak Kálmán Olga előtt beszélt a Momentum önidentitás zavaráról  Fekete-Győr, ami könnyen lehet a veszte az egységnek vagy épp előkészítése egy egérútpártnak.

35 komment

Címkék: választás fidesz 2018 momentum

A bejegyzés trackback címe:

https://csakorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4413813106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n3spr3ss0 2018.04.06. 11:28:02

Az első pillanattól (olimpia ellenes aláírásgyűjtés)tudott, hogy a Momentumot fideszes körök hozták létre.Az olimpiától arcvesztés nélkül már csak így tudtak megszabadulni, a mozgalmat hagyták tovább élni, velük pótolják a lassan ébredező,kikopó régieket.Az egyik 19, a másik egy híján 20.

room_101 2018.04.06. 11:37:21

Nem a fidesz a probléma, hanem Orbán.

Sean MacTíre 2018.04.06. 11:45:12

@n3spr3ss0: legalabbis ezt szereti terjeszteni a baloldali ellenzek.

gyé 2018.04.06. 11:49:47

Ehh, nem gondolom, hogy buta lenne a poszt szerzője! Akkor viszont csak arra tudok következtetni, hogy szándékosan torzít, szelektál a hírek között, csúsztat.
Szomorú, hogy itt tartunk.

Helga Beauty Salon. 2018.04.06. 11:57:15

Még el sem buktátok a választásokat és már a Momentumra fogjátok? Ez ám a jellem!
Mindig más a hibás, mindig más a hülye!

nnnnnnnn 2018.04.06. 12:03:37

szerinted érdekel valakit a nulla támogatottsággal rendelkező momentum? egy vidéki huszadrangú rokkoncerten többen vannak mint ahány szavazója van.

Bolshevik 2018.04.06. 12:29:36

"A széles társadalmat (értsd: vidéket) akkor éri el a változtatás gondolata, amikor majd észreveszi, hogy egyre drágább a bevásárlás miközben a közmunkás fizetés nem nő."

Ez annyira jól összefoglalja az egész Momentum gondolatmenetét: "Vidéken disznószaros-gumicsizmás emberek lézengenek egész nap, akik esténként berúgnak, és amúgy segélyen élnek vagy közmunkán. Ne ugassanak bele semmibe, hülyék ők ehhez."

Kivlov 2018.04.06. 12:52:25

@room_101:
A probléma a maszop és a nagy elqró...

odysszeusz 2018.04.06. 12:59:07

Néhányan azt mondjátok...ÚGY SZAR AZ EGÉSZ AHOGY VAN!! Tényleg? Mert akkor jól néz ki a magyar!! Akkor...kikben lehet reménykedni...esetleg a kipusztulásos változatban? "A kiművelt fők sokasága?" Azokkal mi a lóf@sz van? Már azok se? Egyre pocsékabbul érzem magam...nem kéne politikát olvasgatnom...

káposzta 2018.04.06. 13:13:21

Viszonylag kevés párt van, ami jobban utálja a fideszt a Momentumnál... Persze a Momentumosoknak hányingerük van 1) az exkomcsi MSZP-DK-ból, mert már el kellett volna tűnnie ezeknek a pártoknak 2) a Jobbiktól, mert nemrég még nácik voltak, most meg hirtelen jó arcok, és ez így kicsit gyors váltás. Ezen azért nem kell csodálkozni, mert a Momentum tagjai általában 40 alatti, tanult emberek, akik nincsenek megelégedve a 90-es, 2000-es és 2010-es évek fos kormányaival, és nem kelet, hanem nyugat felé tekintenek követendő példák után.

nemecsekerno_007 2018.04.06. 13:31:55

Lehet ezt máshogy is: mondjuk akinek a hozzátartozója nem itthon fizet járulékot az nem kap nyugdíjat. Csak ugye ez tabu. Ettől függetlenül be kéne fejezni az emberek hülyítését kegyes hazugságokkal. Illetve precízebb elszámolás kéne.

Pj0tr 2018.04.06. 14:19:32

@nemecsekerno_007: És akkor a nyugdíjjárulékot mire fizette?

ben2 2018.04.06. 14:21:14

Már az olimpiás népszavazáskor megmondtam, hogy a közepet célzó Momentum eleve halálra van ítélve.
Általános gyakorlat, hogy az "SZDSZ-es" paraziták minden új, hitelesnek tűnő, nem szélsőjobboldali mozgalmat megszállnak és megpróbálják azt szélsőliberális irányba tolni.
Ebben segíti őket a balliberális média, ami egyrészt kiteregeti a belső konfliktusokat, másrészt felnagyítja a beépült liberálisok fontosságát az adott szervezetben.
Aztán, ha a szervezet átformálása sikeres lesz, az szépen eltűnik a sok liberális mikropárt között (lásd: Együtt, PM), ha nem, akkor némi balliberális médiacirkuszt követően kiátkozzák a ballib szekértáborból.

Az első ilyen párt a Fidesz volt 1993-ban.
Orbánék egyértelművé tették, hogy a Demokratikus Charta által gründölt MSZP-SZDSZ koalícióban nem hajlandóak résztvenni. A média először Fodor Gábor különvéleményét erősítette és felnagyította a párton belüli támogatottságát, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz a nyomás ellenére sem áll be az állampárt mögé hatodik keréknek, akkor Fodor látványosan kilépett a pártból és megindult Orbánék ellen a balliberális össztűz.
Azóta ugyanezt a kivülről erősített belső bomlasztást kellett átélnie az LMP-nek és újabban a Momentumnak is.

Mivel a baloldali értelmiség és a budapesti szélsőliberálisok folyamatosan kinyírják a balról induló de középre nyitó szervezeteket, a baloldal a saját szektájának a foglya marad. Így tud aztán az MSZP és a DK politikai elitje folyamatosan túlélni.

Ahhoz, hogy ez a gyakorlat megszakadjon az kellene, hogy a balliberális értelmiség ne az elvtársi-haveri segítségnyújtás logikáját kövesse, hanem felfogja végre a szerepét és a felelősségét a baloldal megújításában.

mocser48 2018.04.06. 14:29:14

@room_101:

A fidesz egy bűnszervezet. A maffia.
orbán ugyanolyan bűnöző, mint a többi fideszes.

ogli dzsí 2018.04.06. 14:55:41

Nem fog bejutni 2 fovarosi alternativ partnak nincs hely, a Momentum megbukik.

Trackers 2018.04.06. 14:56:56

Foglaljuk össze a heti címlapos blog.hu-s írásokat:

1. Fideszre ne szavazz, mert gazdaságilag a Gyurcsány is jobb.
2. Jobbikra ne szavazz, mert nácik.
3. Kutyákra ne szavazz, mert ez nem vicc, és elvész a szavazat.
4. Együttre ne szavazz, mert elvész a szavazat.
5. Momentumra ne szavazz, mert tapasztalatlanok, és lehet hogy Fidesz bérencek.
6. LMP-re ne szavazz, mert tutira Fidesz bérencek.

Írják azok, akik nem merik a képedbe vágni, hogy az MSZP-re és DK-ra kell szavazni, mert félsz hogy kiröhögöd őket.
Ne hagyd magad átverni.

Bármelyik a felsoroltak közül jobb, mint az MSZP vagy DK !

VT Man 2018.04.06. 15:18:09

"A széles társadalmat (értsd: vidéket) akkor éri el a változtatás gondolata, amikor majd észreveszi, hogy egyre drágább a bevásárlás miközben a közmunkás fizetés nem nő."

Ezt felejtsuk mar el!

A magyarorszagi boltok arszinvonala mar most nyugati szinten van, annal csak hajszallal olcsobb.
Nezd meg a polcokon az import termekeket (ketchup, mustar, de szitne barmi), es ra fogsz jonni, hogy ugyanannyi, mint kulfoldon.

Innen mar nincs felfele.

tompus 2018.04.06. 15:26:13

Miért érdekes a momentum? A nolimpia óta lófaszt sem csináltak. Tűnjenek el a süllyesztőben, nem kár értük.

Sir Gombóc 2018.04.06. 15:28:22

@Helga Beauty Salon: Ez alapvetően a fidesz retorikáját jellemzi, ld. Eu, ENSZ, migránsok, cigányok stb.

nemecsekerno_007 2018.04.06. 16:01:42

@Pj0tr: Az akkori nyugdíjakra, úgy ahogy most is.

Persze hazudhatunk mást magunak továbbra is...

A politikusok mindig segíteni fognak ebben...

Zoli8181 2018.04.06. 16:15:03

@nemecsekerno_007: Amit én fizetek azt a Selmeci, nyugi a tiédet is.ne hallgass az ilyen @PjOtr-okra

Zoli8181 2018.04.06. 16:19:42

@Zoli8181: fordítva akartam VPjOtr te ne hallgass nemecsekre

morph on deer 2018.04.06. 16:28:49

@odysszeusz:
Ugorj be Nausikaahoz, garantáltan felvidulsz.;)

nemecsekerno_007 2018.04.06. 16:33:08

@Zoli8181: Írtam, hogy nyugodtan hazudhatunk magunknak még évtizedekig. Akkor meg úgy látszik a többség nem igazán akar változást.

A mostani politikai pártok közt szinte semmi különbség nincs.

De hagyjuk, úgy látszik a többségnek ez kell....

Zoli8181 2018.04.06. 18:10:21

@nemecsekerno_007: ugyan a Selemeci után a védi szót kihagytam, de erős íróniával gondoltam

CSB1196 2018.04.06. 18:39:02

Fekete-Győr konzervatív jobboldali??
Vicc..
Demokrata, konzervatív, tisztességes párt ma nincs itthon, ezért sajnos szégyen de nincs senki akire érdemes lenne szavazni.

ben2 2018.04.06. 18:44:28

@Sir Gombóc:

A külföldi finanszírozású álcivil szervezetek politika befolyási tevékenysége elég nyilvánvaló, ezt még Tölgyessy Péter sem tagadja.
Az is eléggé egyértelmű, hogy a nemzetközi intézmények semmire sem kötelező állásfoglalásai szinte egy az egyben copy-pastelik valamelyik magyar ellenzéki párt vagy álcivil szervezet mantráit.
Mindezt úgy, hogy ezek szinte kizárólag csak szubjetív értékítéleten alapuló, minden ellenőrizhető konkrétumot nélkülöző politikai lózungok.

Normális esetben a "civil" szervezetek nem ugatnak bele direkt módon a politikába, mert arra ott vannak a pártok, legfeljebb súgnak nekik.
A magyar politikai életben viszont az ellenzék olyan szinten hiteltelenné vált, hogy megfordultak a szerepek.
A "civilek" próbálják hitelesíteni a pártok kampány bullshitjeit azzal, hogy nemzetközi szinten visszhangozzák azokat.

A Fidesz ezekre a befolyásolási kísérletekre próbált hatékony kommunikációs választ találni.
Az egyik megoldás a saját "civilek" gründolása (Békemenet, stb.), de hamar rájöttek, hogy ez nem hatékony, mert a "civiljeit" könnyen levadássza a többi "civil".

Soros úgy került a képbe, hogy migráns kérdésben olyasmiket nyilatkozott nagy magabiztossággal, ami a magyar társadalom többségénél kiverte a biztosítékot:
- évente egy millió migráns beengedése,
- ezek eltartására pedig az EU államok vegyenek fel több milliárd dollárnyi hitelt.

- "Naná, így a válaság után más sem hiányzik, mint hogy ismét eladósítsuk magunkat, ráadásul néhány koszos arab miatt?" - mondja erre az egyszeri választó.

Mivel az ellenzék 2015-ben egyszer már lábon lőtte magát a "migránsok márpedig nincsenek" hozzáállásával, adta magát a lehetőség, hogy a Fidesz összekösse a kettőt:
a ballib "civilek" mögött valójában Soros áll, a cél pedig a migráncsok ránk erőltetése.
Ezt nevezi a kormányoldal Soros-tervnek.

Na most ez nyilván ugyanolyan kampány bullshit, mint hogy Magyarországon diktatúra van, meg nincs hogy nincs szólásszabadság, meg hogy minden gyanús üzlet mögött személyesen Orbán Viktor áll.

A kampány már csak ilyen: mindenki mantrázza a magáét, ami szélsőségesen túlzó, elfogult, leegszerűsítő és ostoba. Ezt nem is lehet nagyon másként csinálni, különben nem jut el az üzenet a társadalom alsó szegmenseibe.
Fontos viszont, hogy minden szövegnek legyen valami valóság alapja, amire a választók ráéreznek. Ha az egész nettó hazugság, akkor a visszájára sül el.

A Fidesz a "civilek" és a migráncsok találkozásában találta meg a témáját, az ellenzék meg a diktatúrában és a korrupcióban.
Hogy melyiknek _mennyi_ a valóságtartalma, az a kampány szempontjából már lényegtelen, az a fontos, hogy legyen valamennyi.

Igazából azt a fajta ostoba kampány logikát kellene magunk mögött hagynunk, hogy minden hitkérdéss.
Aki "velünk van", az _hisz_ a Soros tervben vagy _hisz_ abban, hogy minden kormányzati döntést a korrupció mozgat.
Aki pedig elvárná, hogy a Sorost vagy a kormányt illető igen súlyos vádakat előbb talán bizonyítsák, az _hitetlen_, akinek a véleménye szimplán ignorálható.

Pegi valójában így lehetne elérni, hogy külföldről ne ugassanak bele a magyar belpolitikába és hogy aki valóban korrupt, az ellen induljon nyomozás, legyen vádemelés, ítéljék el jogerősen és akkor (és csak akkor) süssék rá a korrupció bélyegét, jogosan.

Csak sajnos ebben egyik oldal sem érdekelt.

A pártok sokkal jobban járnak, ha a tényszerűen bizonyítható bűncselekmények és a külföldről finanszírozott politika befolyásolási kísérletek hitkérdéssé silányulnak.
Akkor egyiknek sem kell se pro se kontra bizonyítania semmit, elég gyűlöletextázisba hergelni a híveiket.

CSB1196 2018.04.06. 19:12:47

Nézzük az opciókat:
1. Nem akarsz szavazni arra aki szeret lopni
2. Nem akarsz szavazni arra aki hatalomra kerülés esetén elveszi/megnyirbálja a családi adókedvezményt, elveszi az 1 kulcsos adót
3. Nem akarsz szavazni cicabőrbe bújt, kamu néppártosodott szélsőjobbosokra
4. Nem akarsz szavazni olyanokra akik a demokráciára inkompatibilis a más hitet és kultúrát elutasító illegális bevándórlókat akar betelepíttetni az országba
5. Nem akarsz szavazni olyan pártra ami támogatja az azonos neműek házasodását és a könnyűdrogok legalizálását
6. Nem akarsz olyan pártra szavazni akinek gondja van még az identitásának meghatározásával is
7. Olyanra sem akarsz szavazni aki a fentiek bármelyikevel összefog/javára visszalép

Konklúzió: nincs kire szavazni

holdlányka 2018.04.06. 20:13:31

Hagyjuk már ezt, kinek a célja az ellenzék megosztása? Ilyen cikkekkel csak a fidesz érdekeit szolgáljuk.
Vagy éppen ez lenne a cél?

Európai téridő 2018.04.06. 22:19:13

A Momentum mozgósító videója tök gáz.

VáradiJános 2018.04.06. 23:17:09

Èn a bolgàr szuka fèrjère szavazok, mert nem akarom, hogy tanga20 kurvanyàzzon ....

VáradiJános 2018.04.06. 23:19:15

Kurt pedopapi nagyon eltunt màra, lehet, higy mèg mindig az Erzsèbet-hídnàl keresi a kiesett fogvèdôjèt?

VáradiJános 2018.04.06. 23:20:07

@n3spr3ss0: mindenki orbán aki nem gyùrcsàny
süti beállítások módosítása