HTML

Minden jó lépés a felismeréssel kezdődik

Friss topikok

Gólyakisokos

2014.09.09. 19:33 eniko90

„Ha észreveszik, hatalmas szabadságot kaptak. Már nem az érdemjegyeik alapján fognak osztályozódni, hanem aszerint, hogyan tudják használni a szabadságukat!” – ezek voltak az első mondataim, amiket egyetemistaként beleírtam a jegyzetfüzetembe. Pedig nem is ’90-ben voltam elsős egyetemista.

Észrevetted már az IKEA-ban, hogy csordaként terelnek minket a kijelölt útvonalon? Megfigyelted már, hogy ha valaki már Hatvannál a pesti leszállásához készülődik, akkor mindenki mocorogni kezd? Láttad már, hogy komolyzenei koncerten senki nem kiabál be a közönség soraiból?

És az feltűnt, hogy a parlamenti közvetítések során a szavazás alatt mindig bekiabál valaki? Bunkók vagy ismerik a jogaikat? Sehol nincs kiírva, hogy csendben kell lenni a szavazás alatt…

Szamárvezető

Orbán félázsiai népnek nevezte a magyarságot 2012-ben, amelynek szerinte vezetőre van szüksége. És nyert! Mert olyan könnyű lemondani a szabadságunkról. Megijedünk tőle, és inkább lemondunk róla. Gondolkodtál már azon, hányszor mondtad azt: „legyen ő, úgyis jobban ért hozzá”? Okos enged, szamár szenved alapon lesz a szamár a vezető.

A kívülállók tisztánlátása

Bourdieu szerint a nők úgy lesznek kívülállók, hogy be sem neveznek a magasabb pozícióba, mondván: Hadd legyen ő, mert úgyis annyira akarja. Így lesznek férfias játékok a vezetői szerepek. Mert egyszerűen lemondunk a szabadságunkról. Kiszolgáltatottá válunk, és megalázottakká, mert nem mondják el otthon elégszer, hogyha bármi olyan ér a gólyatáborban, ami neked nem jó, akkor ne engedd! Mert lemond a szülő a szabadságról, és nem veszi észre, hogy a gyerekét is lemondatja. „Maradj csendbe, hogy megmaradjon a munkád, a helyed”. Ismerős? A kussolók országában egyszerű farkastörvények uralkodnak: az erősebb kutya baszik, a nyájat pedig a keresztény szellem jegyében terelik.

Most, 2014-ben, utolsó éves egyetemistaként azt írom a füzetem végébe: okés, de mi a szabadság?  

41 komment

Címkék: gólyatábor

A bejegyzés trackback címe:

https://csakorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr776684087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2014.09.09. 22:31:44

Ezek szerint a gólyatábor címkével kerültél ezzel a semmitmondó irománnyal a címlapra. Okos...

mioporfeszosz 2014.09.09. 22:45:37

szerintem többet mond, mint az összes rinyáló és sápitozó nyikorgó, lefetyelő, óbégató fasság irka-firka a -mondjukugy- botrány kirobbanása óta

aztán persze kinek mi,..
a terelt egybites birka csak ezt vagy azt tudja bégetni, nem is érti a szabadságot, magát a szót sem, nincs akol nincs karám, úúúristen....olyan nincs!!
de akkor mit zabálok 2pofára?, milesz ha eltévedek..? és mivan ha elvisz a farkas?

a gazda persze röhögve feni a nagykést miközben olvassa a birkapörkölt receptet

Tudományos libsizmus 2014.09.09. 23:15:38

Mikor voltál első éves? 2000-ben?

bbalintus 2014.09.09. 23:44:05

@mioporfeszosz: Szerintem a komódban lehet a gyógyszered, nézd meg ott is.

Eniko90, én nem igazán értem, hogy most ez mi. Szabadság, szabadosság, elvtelenség, irányítottság, társadalmi normák, egyéni döntések keverednek itt össze-vissza.

Egyetemre kerülve a diákok többsége rájön, hogy most azt csinál, amit akar, nem törődve semmivel - ezt én szabadosságnak nevezem, ami még akár szükséges is lehet egy ember életében, csak könnyen életre szóló sebeket és nyomorúságot lehet szerezni - lásd gólyatábor.

IKEA - ez roppantul zavar engem is, a gyerekosztályra pl mindig forgalommal szemben megyek be, mert úgy rövidebb :)

Készülődés vonaton, buszon - ennek szerintem tömegpszichológiai magyarázata van, én is utálom, ha a nénik a villamoson ott toporognak az ajtó felé, pedig még messze a megálló.

Az, hogy egy komolyzenei koncerten nem kiabálok be, az azért van, mert azon a helyen, azon az eseményen ez a viselkedési norma. Nem azért mert lemondok a szabadságomról, hanem mert úgy döntöttem, hogy elmegyek egy koncertre, ahol be fogom tartani a viselkedési normákat. Ettől leszünk társadalom és nem állatkert.

Nem szoktam közvetítést nézni, de a bekiabálásnak valószínűleg a joghoz ennek semmi köze nincs.

Abban sok minden van, hogy sokszor "szamárból" lesz a vezető, mert az okosnak mondjuk nincs gyomra bekerülnie a politika világába. De az is igaz, hogy az emberek többségének (mindnek?) természetes igénye a csoporthoz, nemzethez tartozás, és bizony a többség nem vezető akar lenni, hanem egy jó vezetőt akar magának. Nincs ebben önmagában semmi rossz, nem mindenki alkalmas vezetésre.

A nőkkel kapcsolatos bekezdéshez nem tudok sokat hozzászólni, mert nem vagyok nő, azt nekik kell tudni, hogy miért hagyják, hogy tárgyként kezeljék őket a férfiak. Valószínűleg sokszor a saját méltóságuk nem elég erős, ebben bizony meghatározó szerepe lehet a szülőknek. De azért tegyük hozzá, hogy nagykorú ember a saját tetteiért felel. Ehhez még csak nem is kell gólyatábor, és most visszaolvasva félreérthető lehetek, semmilyen olvasatban nem megítélni és elítélni akarom az ominózus eset áldozatát.
Gondoljunk nyugodtan egy "átlagos" párkapcsolatra, mennyi megaláztatás elviselésére képes valaki, csak hogy a párja mellette maradjon.

Az utolsó mondatod roppant szerencsétlen. Hogy sikerült ide keverni a kereszténységet? Tudod, egy ilyen mondat a szerzőt minősíti ám.

Hogy mi a szabadság? :) Erről az emberiség évezredek óta vitatkozik, talán illúzió is, hogy majd rájövünk a tuti válaszra.
De 2011-ben végzett ex-egyetemistaként azt gondolom, hogy a szabadság nem egyenlő azzal, hogy bármit megtehetek, ami csak tetszik. Sokkal fontosabb talán az, hogy szabadon dönthetünk a saját életünkről. Ha úgy érzed, hogy rossz a párkapcsolatod, vagy elég szabad arra, hogy úgy dönts, vége? Ha úgy érzed, nem jó egyetemet/munkahelyet választottál, vagy elég szabad, hogy úgy dönts, váltasz? Vagy elég szabad arra, hogy úgy dönts, elköteleződsz valaki mellett, és mondjuk megházasodsz?

$pi$ 2014.09.10. 06:14:37

"Orbán félázsiai népnek nevezte a magyarságot 2012-ben, amelynek szerinte vezetőre van szüksége. És nyert! Mert olyan könnyű lemondani a szabadságunkról."

Mondjuk nem ezt mondta, de mindegy. Viszont felmerül bennem, hogy miért is nem igaz ez a kijelentés? Nincs szükségünk vezetőre? Nem ázsiából származunk?

Ha nincs szükségünk vezetőre, akkor ne legyenek választások?

braue 2014.09.10. 06:28:10

Az IKEA-ban mindenhol vezetnek. Komolyzenei koncerten sehol nem kiabálnak be. A parlamentben mindenhol megteszik. A munkahelyek 90%-ában a világon is, ha nem vagy főnök nem ugathatsz, mert kirúgnak, ha sokat kritizálsz!

Olyat próbálj, ami csak itt van! Vagy járj többet külföldön, hogy ne beszélj butaságokat!

nu pagagyí 2014.09.10. 06:36:37

@bbalintus: Te biztosan nem fogsz a "szabadosság" bűnébe esni. Természetesnek veszed azt a rendszert, amelyben mindenből csak egy választást hagynak neked. Életed értelme, hogy kitaláld, melyik is az az egy. Gratulálok, nyertél.

nu pagagyí 2014.09.10. 06:57:42

@$pi$: Az a kérdés, te akarsz-e egyáltalán valamit és maradt-e még lehetőséged, hogy megvalósítsd?

cenzuratroll bosszanto 2014.09.10. 07:12:58

"Észrevetted már az IKEA-ban, hogy csordaként terelnek minket a kijelölt útvonalon? "

Csak téged. Én használom az átjárókat. Próbáld ki, talán megnyugszol.

cenzuratroll bosszanto 2014.09.10. 07:14:40

"Most, 2014-ben, utolsó éves egyetemistaként azt írom a füzetem végébe: okés, de mi a szabadság? "

Ha az Ikea is meg tud vezetni, semmi szükséged a szabadságra. Birka vagy, az is maradsz.

mrZ (törölt) 2014.09.10. 07:43:18

Ekkora rendszerekben rengeteg titkos hely van ahol kialakíthatod a saját kis mini világodat.
Csak használd a fejed, légy okosabb mint a rendszer elemei. (tulajdonosok, karbantartók, birkák).
Amikor már megvan, akkor elkezdheted kibővíteni, összekötheted másokéval.

Abszolút szabadság nincs.

De kellene?

Ne válaszolj.

torró 2014.09.10. 08:22:04

Valaki írjon már ide egy olyan korszakot, amiben nem volt vezető.Na? Ugye! bármilyen rendszerű társadalom, ország nem létezik vezető nélkül, és törvények nélkül. Ezek a törvények sok embernek nem tetszenek, másoknak igen. Gondolj el egy társadalmat törvény nélkül szabadon. Ahol bármi történhet veled. Amúgy nem értem az állandó rettegőket.Én megtapasztaltam a Rákosi korszaktól idáig a történelmet. Soha nem rettegtem, hanem kiépítettem magamnak egy kis szabad mozgást,és jól éreztem magam. Kell egy kis kreativitás bárhol is élsz. Mert nincs teljes szabadság, csak ezt meg kell érteni, és alkalmazkodni kell az adott szituációhoz. Akkor érezheted a szabadságot, amit magadnak teremtettél. Akik meg ragaszkodnak ahhoz, hogy vezető kell nekik hát legyen.Ők úgy érzik magukat biztonságban. Régebben már egyszer írtam, hogyan tudtam még a rettegett vezér igazgatónak is ellent mondani,és nem rúgott ki. Később azt mondta, ő bírja az olyan embert aki ki tud állni magáért.Főleg úgy, hogy tudta, igazam van. Ha ki tudod alakítani a személyiségedet,: mások tisztelete, jó teljesítmény, mások nem lenézése.stb.Akkor szabad vagy. Én 68 évesen is keresett és tiszteletben tartott ember vagyok és dolgozom még mindig.És nem sírok hogy jaj, Orbán elnyom engem. Mindig van lehetőség, ha megteremted magadnak.

MACISAJT 2014.09.10. 09:03:48

"Gondolkodtál már azon, hányszor mondtad azt: „legyen ő, úgyis jobban ért hozzá”? Okos enged, szamár szenved alapon lesz a szamár a vezető."

Nem.
Ha elkerülte volna eddig a figyelmedet:
Vakok között király a félszemű.

"Most, 2014-ben, utolsó éves egyetemistaként azt írom a füzetem végébe: okés, de mi a szabadság? "

Pl. az a szabadság, hogy te ilyen hablatyokat kreálhatsz majd közölheted az Index címoldalán...
Szabadság, hogy tetszés szerint toborozhatsz magadnak hasonlóakat akiknek "nem tetszik a rendszer" és ha megfelelő számban összegyűltetek, már csak egy választás kell és hipp-hopp, máris ti vagytok/lesztek többségben..

És még sorolhatnám hogy mi a "szabadság", de minek?
És főleg:kinek?

nu pagagyí 2014.09.10. 09:10:42

@torró: Szánalmas! Rád bízták a puskát, hogy cipeld és ettől boldog voltál. Végül is a boldogság az, ha igényeid szerint élhetsz. Aki elég igénytelen, annak garantált a boldogság.

Emmanuel Goldstein 2014.09.10. 09:21:27

filozófia meg politológia szakra kéne behallgass, sok választ megkapsz ott:)
amúgy, ja, az ikea olyan mint kereszténység, praktikus megoldások nem létező problémákra, az elédegettség illúzióját adva...

bbalintus 2014.09.10. 09:22:27

@nu pagagyí: Két esetet látok valószínűnek. Vagy nem bírsz szöveget értelmezni, és csak simán tolod ami eszedbe jut, vagy magadra ismertél az egyik mondatban, és önigazolásként nekem támadsz. Meg ahogy látom @torró-ra is.

torró 2014.09.10. 09:39:00

@bbalintus:
Ne is törődj vele:))), Neki ennyi szabadság jutott:))

torró 2014.09.10. 09:44:12

@nu pagagyí:
Amúgy! Lehet hogy én cipelem a puskát, de én is lövök vele! Érted amit írtál? Ja igen! És te cipeled a nyulat amit elejtettem:))) Majd a pörkölt szaftjából kapsz egy kicsit, jó, szivem!:)))

tralalala 2014.09.10. 09:56:32

Mindegyik hópihe egyedi.

Egy fiatal hópihe megvetéssel nézi a többit, akik szerinte tök egyformák és jellegtelen csordában verődnek ide-oda.

nu pagagyí 2014.09.10. 10:07:46

@bbalintus: Veled csak az a bajom, hogy totálisan félreérted a poszt mondanivalóját, amely az ember és hatalom viszonyáról szól, az életedet eluraló és a hatalom által tudatosan kialakított kényszerekről. Korántsem arról, hogy elválhatsz-e vagy sem házastársadtól.

A másik hozzászóló viszont a konformizmus csúcsa, mégpedig az undorító fajtából, aki minden rendszert kiszolgálna és még büszke is az "okosságára".

nu pagagyí 2014.09.10. 10:09:55

@torró: Úgy látom, te is érted, amit írtam. Úgy is reagáltál rá, ahogy gondoltam.

bbalintus 2014.09.10. 10:40:44

@nu pagagyí: Szerintem nem erről szól a poszt. Van benne szó valóban a szabadságról az ember-hatalom kontextusban is, de messze nem csak erről (GYK: vonat, koncert, IKEA, gólyatábor).

Ne keverd össze a konformizmust azzal, ha valaki elfogad a környezetében bizonyos dolgokat megváltoztathatatlannak, és csak azokra fordítja az energiáját, amire hatással tud lenni. Az, hogy @torro ellent mond a főnökének, és ezt később a főnök elismerte, mint kiállás magáért, pont nem a konformizmust jelenti.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.09.10. 10:52:08

Biztos bölcsész a blogger, ha arra megy az Ikeában, amerre a nyilak terelik... :)

Mr. Mojo 2014.09.10. 11:05:40

"Most, 2014-ben, utolsó éves egyetemistaként azt írom a füzetem végébe: okés, de mi a szabadság? " Mint valami kisiskolás fogalmazványa, ahol a befejezés az, hogy "ilyen jó volt nyaralni". Egyszerűen elképesztő, hogy ilyen ökörségek kikerülnek címlapra,. meg hát, hogy van olyan szerencsétlen, aki ennyire ostoba dolgokat köhög a blogfelületre. Orbán, IKEA, szabadság, gólyatábor, neked mi bajod van?

Tele Peti 2014.09.10. 11:24:08

Ahelyett, hogy apróra szedném a posztodat, utolsó éves egyetemistaként javaslom, hogy olvasd el Mérő LÁszlótól a Maga itt a tánctanár-t, illetve az Elvek csapodár természetét (többek között a verszeny a szabályok a kompromisszumok, a szükséges önállóság, best practice, zsenik kontra tehetségek címszavak mentén tedd.

Őszintén mondom, hogy jó útravaló lesz az életre és nem mellesleg megspórol sok év szívást, hogy ne a saját tapasztalatodból jöjj rá milyen botorságokat írtál ide...

(azt csak zárójelben, hogy nem baj, ha vannak gondolataid, csak foglamazd meg kerek egésszé, mert az egész írás olytan, mintha minden gondolatmeneted félbeszakadt volna...)

nu pagagyí 2014.09.10. 11:26:31

@bbalintus: A te személyes választási lehetőségeid is elfogynak előbb-utóbb, ha hagyod, hogy megfosszanak attól, hogy alakíts a téged körülvevő társadalmi közeget.

Elég, ha arra gondolunk, mivé züllött a polgármester választás. A korábbi autonómiához képest a polgármester már csak egy kijáró ember. Az "okos" döntés arra redukálódott, hogy kitalálod-e, melyik jelölt van legjobban beágyazva a hatalomba, mert csak ő juthat majd fejlesztési forrásokhoz és csak rajta keresztül lehet korrumpálni és korrumpálódni mások sérelmére. Ha volt esetleg korábban valami gondolatod lakhelyed jobbá, élhetőbbé tételére, nyugodtan elfelejtheted.

turista a saját országában 2014.09.10. 11:38:12

@$pi$: "Mondjuk nem ezt mondta, de mindegy."

De bizony ezt mondta, te faszszopó köcsög.

tralalala 2014.09.10. 11:59:40

@turista a saját országában: tetszik a kifinomult érveléstechnikád, ezzel tuti meggyőzöl mindenkit.

torró 2014.09.10. 12:59:22

@nu pagagyí:
Ne légy már ilyen merev! Egy kis humor belefér. Öregem, a kormányok jönnek, mennek, nekünk meg élni kell. Nem kell mindent tragikusan felfogni.Számold ki az én életem során, hány kormány ment a levesbe. Én meg itt vagyok.Olyan az életünk mint a szlalom pálya.Ha azon töröd az agyad, hogy azt az akadály miért oda tették, akkor elbuksz.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.10. 13:51:21

én pedig, hogy okés, de miről akart szólni a poszt?

élhetetlen 2014.09.10. 14:14:40

@cenzuratroll bosszanto: Csak az átjárókról, amiket te használsz, mert terepismerted van, tudod, hova vezetnek. Most képzeld el, hogy egy átjárónál van egy előre tábla, felsorolva, hogy milyen osztályokat érhetsz el, és egy keresztirányba mutató tábla, hogy, ha itt átmész, akkor „csak” milyen osztályokat érhetsz el. Megállsz, elolvasod, és a neked megfelelő irányba mész tovább. Ha vaktában átjárózol, esetleg kihagyod, amit meg szerettél volna találni, aztán sokat mehetsz vissza. Csak gondold át, mi a korrekt „vezetés”, és ne gondold, hogy attól, hogy egy akármilyen áruház elrendezését ismered, akkor már okos vagy. Ha a mindennapi életben (is) nem csak egyirányba mutató tájékoztatást kapnának az emberek, talán kiderülne, hogy nem hülyék, de ez a vagy arra, vagy fogalmam sincs, a másfele az mit jelent, ez a „vezetés” nem korrekt.

colonel Tigh 2014.09.10. 14:56:09

@torró: Nagyon rosszul értelmezed szerintem. Itt nem az a lényeg, hogy van vezető, vagy nincs, és nem az jelenti a szabadságot, ha nincs. A szabadság abban /is/ nyilvánul meg, hogy szabadon választasz vezetőt. Ha pedig a vezető bármilyen mértékben és formában korlátozná a szabadságod, akkor az emberek szabad akaratukból leválthatják azt a vezetőt. Ha nem így történik, akkor nincs értelme erről agyalni, mert a jó nép saját akaratából mondd le ezen jogairól. Az, hogy te egy elnyomó rendszerben kialakítottad a magad kis világát amin belül szabadon mozogtál egy dolog, de ez nem jelenti a szabadságot. Ez csak annyit jelent, hogy az igényszintedet levitted /már ha egyáltalán le kellett vinni, és eleve nincs igényed többre/, mondjuk azért, hogy ne kelljen szembesülni folyamatosan valaminek a hiányával, hogy ne dilizz be. Mint a börtönben, egy cellában csücsülő rab is szabad a cellán belül...

nu pagagyí 2014.09.10. 15:23:30

@colonel Tigh: A hatalom számít azokra, akik már kellő tapasztalattal rendelkeznek kussolás terén. Ők eddig sem merték elhinni, hogy szabadság van. A mostani hatalom felmenti őket minden lelkiismeret furdalás alól, utólag hazudva diktatúrát a korábbi időszakra is, így már nem is bántja őket, hogy nem tudtak élni a rájuk szakadt szabadsággal. Kiváló tanítói lesznek a jövő szolganépének.

mioporfeszosz 2014.09.10. 16:02:08

@colonel Tigh: A -valós- demokráciában nem Vezetők, hanem egyszerű hétköznapi képviselők vannak, akiket választanak, vagy ha rosszul csinálják a dolgukat, akkor mielőbb leváltanak.

És nem az "országot vezetik", vagyis nem az egyes embereket baszog@ttyák napi szintű f@sságokkal, hónaponkénti "alkotmánymódosításokkal", mindeféle gyökér törvénnyel, vagy akár ujabban közvetlenül utasított állami erőszakszervezetekkel...

Hanem az ÁLLAMOT vezetik, igazgatják, képviselik nemzetközi szinten, választói felhatalmazás alapján, adott keretek közt.

A demokratikus országokban a hatalom a népé, nem csak szavakban és patetikus mondatokban, hanem a valóságban is.

Sajnos a -nyugati- világ -is- globálisan egyre távolodik az eredeti demokráciaeszménytől, ezer oldalas könyvet lehetne irni ennek okairól, módszereiről, kilátásairól..akár arrol is, ez mennyire elfogadható, szükségszerű vagy részben elkerülhetetlen.

Egy dolog 1000% biztos: magyarországon a demokratikus kisérlet megbukott -újfent-, a nyugati csatlakozás "mi is európa vagyunk" ábrándja ismét szétfoszlott.
Ázsiai tahók vagyunk 1000éve, és azok is maradtunk még mindig. Ez van.

És igen, az egész story mindvégig egy eléggé félresiklott kisérlet maradt.
A demokrácia csak látszólag is nagyon hézagosan és féloldalasan épült ki, inkább csak arca volt, de teste és szervei alig.

Össze is dőlt 25év alatt, ezek már csak a romok, amibe jelenleg egyesek még mindig próbálnak valamit belelátni, vagy már inkább csak láttatni, ami nincs is.

torró 2014.09.10. 16:37:28

@colonel Tigh:
Oké! Akkor légy szíves Írd le nekem, hogy milyen szabadság nincs meg nekem. Választhatok szabadon?Igen. Elmondhatom a véleményem? igen.Mehetek a világba? Mehetek. Sorolhatnám, de biztos kimaradna valami. Csak egy valamit írj le, de ne olyasmit amit akkor sem tennék ha bármit meglehetne tenni. Persze igaz, hogy nekünk ügyeskedni kellett,és ezt szoktuk meg.De azt most is kell.Mondjuk be tudnak sok embert szorítani a megfelelő jövedelem hiányában bizonyos keretek közé. De erről az emberek is tehetnek.Én például Elég sok szakmából szereztem bizonyítványt, és így egyszerre többoldalú vállalkozást tudtam vinni. Pedig 14 éves koromban, már szegény anyám meghalt. Apám meg alkoholista lett.A szabadságom az akaratomban rejlik. Lehet hogy rosszul tudom?

torró 2014.09.10. 16:46:14

Még annyit.Ne felejtsétek el, nálunk 25 éve kezdődött a demokrácia TANULÁSA. Nyugaton pár száz éve és ott is van zökkenő. És igen, csakis párbeszédek amik segítenek a tanulásban.Csak nem kell a másikat rögtön lehülyézni rögtön.Mert senki sem tiszta még a képben.A fiatalok dolga most már, hogy alakuljon ez a dolog.Mi öregebbek csak tapogatózunk, mert már fáradtabbak vagyunk a küzdelemhez.

colonel Tigh 2014.09.10. 20:42:14

@torró: Nem írok többször, mert gipszben van a kezem, lassan írok és baromira fáj, szóval ha válaszolnál én nem tiszteletlenségből nem fogok. A szabadság mértékéről nem óhajtok vitát nyitni, ha te úgy érzed minden rendben, ki vagyok én, hogy erről lebeszéljelek. De nálam pl a szabadság korlátozásába már az is beletartozik, hogy leépítik a fékek, ellensúlyok rendszerét. Általában nem az szokott történni, hogy ma az van ami, holnap meg É-Korea szintű rezsimben ébredünk. A hatalmi ágak szétválasztásának újragondolása, az új központosítás, a fékek, ellensúlyok rendszerének leépítése az első lépés. Viszont ilyenkor van még lehetőség arra, hogy az emberek meg tudják előzni azt, ami ebből kifejlődhet, amit már a bőrükön fognak érezni. Magyarul akkor már késő lesz reklamálni, amikor rácsukták a börtönajtót.
Azt mondod régen is ügyeskedni kellett, meg most is. Ez a lényeg. Mennyire szabad az az ország, amiben ügyeskedni kell az érvényesüléshez? Ha neked nincs is több igényed, de mondjuk az unokád mondjuk focista akar lenni, és baromi tehetséges is, akárki lehetne belőle. De nem lesz, mert azokra helyekre, azokhoz a csapatokhoz nem veszik be ahonnan továbbléphetne, mert a helyi pártemberek tehetségtelen kölkei stoppolják a helyet. De írhattam volna iskolát, munkahelyet, bármit, mindenhol így megy. Erre mit csinálsz? Elkezdesz ügyeskedni... nem minősíteni akarlak, Isten ments. Csak mutatni akarom, hogy a rendszer hogyan tesz tettestárssá.
Amúgy jól látod, a szabadság az akaratodban rejlik. Azonban a szabadság nem csak annyit jelent, hogy oda kapcsolok a tv-n ahova akarok, meg megiszok egy sört ha akarok.

torró 2014.09.11. 08:15:49

@colonel Tigh:
Igazad van. Azért írtam, hogy a fiatalok munkája lesz,a jövő kialakítása. Kérdés mit szeretnének. Jelzem kemény évekbe telik ez az egész. Közhelyek,csak sajnos igaz.
Nem vagyok sértődős típus. Az ilyen párbeszéd hasznos mindenkinek.
És mielőbbi gyógyulást kívánok!

JMXFAN 2014.09.11. 22:40:29

@colonel Tigh: nem tudom, nekem ez egy picit keszekusza.

"Mennyire szabad az az ország, amiben ügyeskedni kell az érvényesüléshez?"

En inkabb azt mondanom az ervenyesulesnek is van szabadsaga. De ez inkabb genetikai adottsagokon alapszik.

Igyekszem nem politikai sikra evezni, de pl Orban szinte a fidesszel egyidos. mig az MSZP sohasem talalt egy allando vezetot, mindig jott egy masik mert az elozo valamit elrontott. Szerintem ez az allandosag az egyik alapja a sikereiknek. (mondom ezt ugy hogy nem vagyok fideszes)

Meg 1 dolog. Amikor megvalasztunk egy vezetot azzal gyakorlatilag mandatumot adunk neki egy adott idoszakra hogy csinalja azt amit akar mert megbizunk benne. Igen a demokracia igancsak bizalmi alapokon nyugszik. Igaz valahol ket vagy tobb jo kozul valaszthatsz, nalunk valahogy inkabb a sok szarbol az egyiket.

Fékeken és ellensúlyokon alapul ez is igaz, de nekem ami igazan hianyzik, hogy nem eleg transzparens. Talan ezen kellene javitani.

Mint informatikaban jaratos ember regen arra gondoltam hogy ebben a kibeb@szott internetes vilagban miert ne lehetne minden nagyobb lelegzetu dontest a nepre bizni. Szo szerint. Gondolj bele, ha minden embernek a kezeben elehetne egy szavazogomb. Szerinted milyen dontesek szuletnenek ? En megmondom oszinten elbizonytalanodtam :)

Komolyan erdekel a velemenyed. Ird meg, ha mar tudsz irni. Es jobbulast !