„Ha észreveszik, hatalmas szabadságot kaptak. Már nem az érdemjegyeik alapján fognak osztályozódni, hanem aszerint, hogyan tudják használni a szabadságukat!” – ezek voltak az első mondataim, amiket egyetemistaként beleírtam a jegyzetfüzetembe. Pedig nem is ’90-ben voltam elsős egyetemista.
Észrevetted már az IKEA-ban, hogy csordaként terelnek minket a kijelölt útvonalon? Megfigyelted már, hogy ha valaki már Hatvannál a pesti leszállásához készülődik, akkor mindenki mocorogni kezd? Láttad már, hogy komolyzenei koncerten senki nem kiabál be a közönség soraiból?
És az feltűnt, hogy a parlamenti közvetítések során a szavazás alatt mindig bekiabál valaki? Bunkók vagy ismerik a jogaikat? Sehol nincs kiírva, hogy csendben kell lenni a szavazás alatt…
Szamárvezető
Orbán félázsiai népnek nevezte a magyarságot 2012-ben, amelynek szerinte vezetőre van szüksége. És nyert! Mert olyan könnyű lemondani a szabadságunkról. Megijedünk tőle, és inkább lemondunk róla. Gondolkodtál már azon, hányszor mondtad azt: „legyen ő, úgyis jobban ért hozzá”? Okos enged, szamár szenved alapon lesz a szamár a vezető.
A kívülállók tisztánlátása
Bourdieu szerint a nők úgy lesznek kívülállók, hogy be sem neveznek a magasabb pozícióba, mondván: Hadd legyen ő, mert úgyis annyira akarja. Így lesznek férfias játékok a vezetői szerepek. Mert egyszerűen lemondunk a szabadságunkról. Kiszolgáltatottá válunk, és megalázottakká, mert nem mondják el otthon elégszer, hogyha bármi olyan ér a gólyatáborban, ami neked nem jó, akkor ne engedd! Mert lemond a szülő a szabadságról, és nem veszi észre, hogy a gyerekét is lemondatja. „Maradj csendbe, hogy megmaradjon a munkád, a helyed”. Ismerős? A kussolók országában egyszerű farkastörvények uralkodnak: az erősebb kutya baszik, a nyájat pedig a keresztény szellem jegyében terelik.
Most, 2014-ben, utolsó éves egyetemistaként azt írom a füzetem végébe: okés, de mi a szabadság?